A modern képalkotás szerepe a kivizsgálásban
Mi is az állkapocsízület?
A rágóízület, azaz állkapocsízület, (latinul temporomandibularis ízület, röviden TMI) egy páros ízület, mely az emberi test egyik legösszetettebb ízülete. Az alsó állcsonthoz kapcsolódó ízület fejecsei, és felfelé a fül előtt elhelyezkedő fossa glenoidaleba, mint ízvápába fekszenek bele. Az alsó állcsont teste köti össze a kétoldali ízületi fejecseket, így a két oldal mozgása egymással szoros összefüggésben van, és a rágás során egy szinkronizált mozgást vé
gez. Az ízületen belül található egy, rugalmas anyagból álló diszkusz (porckorong), mely kitölti az ízületi fej és a vápa közötti részt, és kiegyenlíti a mozgásból adódó diszharmóniát a fejecs és a vápa között.
Négy izom is kapcsolódik az állkapocsízületi fejhez, melyek a szájnyitásban és zárásban segítik.
A rágómozgás és a beszéd az állkapocsízület fontos funkciói, így fontos szerepet szolgál az ember mindennapjaiban.
Milyen betegségei le
hetnek az állkapocsízületnek?
Sokak nem hallottak még állkapocsízületi betegségekről, mégis számtalan ember szenved temporomandibularis diszfunkcióban anélkül, hogy tudnának róla. A diszfunkció esetében a leggyakoribb tünet az ízület helyén vagy a fül fájdalom, mely jelentkezhet nyugalmi helyzetben vagy rágómozgáshoz kapcsolódva. Gyakran különböző hanghatások kísérik a jelenséget, ilyenek a kattanás, vagy krepitáció, azaz recsegésszerű zaj. Előfordulhat, hogy az ízületi fejecs akár kiugrik a vápából, ez fájdalomal jár. Ezek okozója a diszkusz rendellenes pozíciója, mely mellett gyakran kóros folyadékgyülem és a fejecs korlátozott mozgása is megfigyelhető.
Mindezek mellett ritkán, de előfordulhatnak fejlődési rendellenességek, mint például a fejecs növekedésének elmaradása (condylus hypoplasia), vagy megnagyobbodott fejecs (condylus hyperplasia), illetve kialakulhatnak tumoros elváltozások.
Hogyan diagnosztizálhatók az állkapocsízületi betegségek?
Az elsődleges szempont a tünetek felismerése és a megfelelő szakorvos felkeresése. Általában csak fogászaton derül fény az állkapocsízület diszfunkciójára utaló tünetekre, és a pácienst ezt követően specialistához, úgynevezett gnathológushoz küldik. A szakorvosi kivizsgálás során felmérik az ízület mozgását, az izomfunkciót, a fájdalom pontos lokációját és az ízületi mozgást kísérő hangok meglétét.
A vizsgálat fontos része a képalkotó vizsgálat, illetve szükség lehet az ízület mozgását leképező, úgynevezett condylográphiás vizsgálatra is.
Milyen képalkotó módszer alkalmas az ízület diagnosztikájára?
A közelmultban a technológia fejlődésének köszönhetően új képalkotási lehetőségek jelentek meg az állkapocsízület vizsgálatára is. A fogászaton belül a panorámafelvételen megfigyelhető a rágóízület, de nem alkalmas annak pontos leképezésére. Régen az ízület vizsgálatára a panorámafelvétel mellett egy másik speciális röntgenfelvételt használtak, melyen az ízület csontos képleteit a szájnyitás mellett és zárt szájtartásnál lehetett elemezni. Ennek a módszernek azonban, még mindig nagyon korlátozott diagnosztikai értéke volt, így a későbbiekben elkezdték az ízületet Cone-Beam CT segítségével vizsgálni, mely már háromdimenzióban mutatta a csontos anatómiai részeket, mint például az ízületi fej és a vápa. A vizsgálat hátránya, hogy nagyobb sugárterheléssel jár, továbbá nem ad információt a lágyrészekről és a porcról.
Napjainkban a Mágneses Rezonancia vizsgálat, azaz az MR jelent megoldást, mely már a csonton kívül a diszkuszt és a lágyrészeket is pontosan ábrázolja. Az MR további előnye, hogy nem jár sugárterheléssel és mind a nyitott, mind a zárt szájtartás mellett megmutatja az anatómiai képleteket. Mindezeknek köszönhetően könnyen diagnosztizálhatók a kóros ízületi folyadékok, a diszkusz rendellenes elmozdulása, azaz diszlokációja, illetve a fejecs és vápa degeneratív elváltozásai (kopásai, erózió stb.). Így kijelenthető, hogy az állkapocsízületi képalkotásban miért az MR a diagnosztika „gold standard”-je, azaz az elfogadott, legpontosabb vizsgálati módszere.
Forrás:
Dr. Dobai Adrienn radiológus szakorvos